Nude by Nature alapozók

2017.01.08

Már többször is áradoztam a Nude by Nature nagyszerű sminkjeiről, úgyhogy eljött az ideje, hogy a Starter Kit után a márka mindhárom alapozóját bemutassam nektek. 

Korábban is írtam már a Nude by Nature sminkjeihez fűződő rajongásomról. Akkor elmondtam, hogy az impulzus vásárlók iskolapéldája vagyok, így egyértelműen már a csomagolással és a cég által képviselt egyéb "extrákkal" kilóra megvettek. A Nude by Nature egy Ausztrál márka, amely termékei állatkísérletektől mentesek, nem tartalmaznak ftalátokat, parabéneket, szilikont, sziloxánt, triclosant, talkumot, szulfátokat, phenoxyethanolt, PEG-okat és ásványi olajokat. Mindezek mellett pedig gyönyörűek:

Forrás: Nude by Nature Mineral Makeup

Folyékony alapozó:

A három termék közül ennek a leggyengébb a fedése. Ugyan szépen építhető, de akkor is a közepes fedésig lehet csak feltornázni a tudományát, és rengeteget kell rajta dolgozni ezért. Ahogy karácsonykor is írtam, sajnos nem szerepelt az első használatkor túl meggyőzően a Nude by Nature folyékony alapozója.

Az állaga igen furcsa, kicsit "trutyis", pedig felráztam, mielőtt felvittem volna az arcomra. Ecsettel próbáltam eldolgozni, de nem igazán működött együtt velem. Azóta párszor próbálkoztam Beautyblenderrel is, és a kettő vegyítésével. Talán úgy a legszebb a végeredmény, de akkor is erős túlzásnak érzem az alapozó megnevezést. Annyira minimális a fedése, hogy szerintem ilyen téren még az Alverde CC jellegű 2in1 alapozója is jobban teljesít, mint ez (és az nem ennyibe kerül), hiszen ez még a szeplőimet sem igazán halványítja el.

Nem mondom, hogy eddig a gyönyörű csomagolásán kívül mást is tudott volna nyújtani, de még kísérletezek vele, hátha valahogy ki lehet belőle hozni egy kicsit többet.

Porpúder állagú alapozó:

A Nude by Nature alapozók közül ez egy közepes fedésű darab, ami a megfelelő korrektorral, púderrel és egy kis "bakinggel" párosítva nagyszerű eredményt tud már produkálni. Korábban írtam erről a termékről, mivel a Starter Kit részeként ezt próbáltam ki először

Kezdjük ott, hogy féltem tőle, mivel tisztában vagyok azzal, hogy az én kezem sokkal jobban rááll a folyékony, krémes állagú alapozókra, mint az ilyenekre. Azonban azt kell mondanom, hogy pozitívan csalódtam ebben a termékben: könnyű vele dolgozni, közepesen fed, és a saját primerével és korrektorával együtt valóban csodákat lehet vele művelni. Kellemes viselet, tartós és nem szárítja a bőrömet. Nagyon szépen egységesít és emellett igen szépen építhető. Továbbá nem ül meg egyetlen ráncban, pórusban sem. 

Bár por állagú, alapvetően nem szárítja a hámlásra hajlamos kombinált bőrömet. Egyszer sikerült csak egy kicsit kiszárítania, de akkor is azért, mert a kedvenc hidratálóim nélkül utaztam el, és a szérumaim nem bizonyultak elég erősnek emellé. Mindemellett a Starter Kit részeként kapható ecsettel valóban szép egyenletesen lehet felvinni és eldolgozni.

Préselt poralapozó:

A három termék közül ennek a legmagasabb a fedése. Ugyan ezt még csak pár napja tesztelem, de őszinte rajongója lettem szinte azonnal. Ezzel a legkönnyebb dolgozni, nagyszerűen fed és egységesít, könnyen építhető és egyáltalán nem lesz tőle poros hatású a sminkem. Ráadásul ennél sikerült a színt a legjobban eltalálnom (N2 Classic Beige). 

Egész nap tartós, a helyén marad, és ha a Nude by Nature primerjével aládolgozok, akkor még az orrfújást és a jelenlegi nagyon hideg időt is könnyedén átvészeli a sminkem, és nem szárad ki az arcom.

Engem ez az alapozó győzött meg a legjobban:

Többi felhasznált termék:
- Nude by Nature primer
- Nude by Nature pressed powder foundation (N2 Classic Beige)
- Nude by Nature Perfecting Concealer (03 Shell Beige)
- Nude by Nature Translucent Loose Finishing Powder
- Nude by Nature Contour Kit
- Nude by Nature Highlight Palette
- Nude by Nature Allure Defining Mascra (Fekete)
- Alverde ajakkontúr (16 Pretty Mauve)
- Alva Matt Collection ajakrúzs (M1 Nude Violet)
- Essence szemöldök ceruzák (szőke, barna)

Úgy gondolom, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt a fent részletezett három termék közül: hiszen a folyékonytól egészen a púderes állagún át, az alacsony fedésűtől egészen a magas fedőképességgel rendelkező alapozókig találhatunk kedvünkre valót. Ráadásul mindhárom különböző kence alapvetően 20-20 színben kapható, így biztosan megtalálhatjuk a tökéletes árnyalatot. (Bár az egyik jelenleg csak 10 árnyalatban rendelhető a feelunique.com-ról.)

Ti kipróbálnátok ezeket a termékeket?

Ha igen, nagy leárazások vannak a feelunique.com-on, így bizonyos árnyalatokhoz most jóval olcsóbban hozzájuthattok:

Nude by Nature Luminous Sheer Liquid Foundation 30ml (€16-32.00)
Nude by Nature Radiant Loose Powder Foundation 10g (€16.00-32)
 
Nude by Nature Flawless Pressed Powder Foundation 10g (€16.00-32)

Szép napot!

Anita