Társadalmi felelősségvállalás & aktivizmus

A blogom tematikája alapján szinte magától értetődő, hogy fontosnak tartom, hogy az állatjogokon túl foglalkozzak más fontos társadalmi kérdésekkel is. Alább olvashattok pár olyan cikket, amit én írtam a témában, illetve megosztom veletek azokat a kezdeményezéseket, aktivista megmozdulásokat, amelyek segítségével egy jó ügy mellett álltunk ki.

Támogatom az LMBTQ+ ügyeket! 


Elítélem a 33-ast, elhatárolódok a homofóbiától és ahol csak lehet, igyekszem kiállni az LMBTQ+ ügy mellett. Így természetesen részt vettem a tavalyi Pride-on és online aktivizmus keretein belül kiálltam az idei (sajnos elmaradt) Pride ellen felszólalókkal szemben.

Őszintén hiszek abban, hogy mindenkinek jogában áll szabadon megélnie és felvállalnia a szexuális irányultságát vagy nemi identitását (amíg azzal másoknak nem árt). Hiszek abban, hogy egy nem ciszhetero pár is ugyanolyan család lehet, mint a hagyományos családmintában élők közössége. És igazán szeretnék egyszer egy olyan országban élni, ahol mindez elfogadott és támogatott. Mi több: jogilag is kivitelezhető és elérhető opció.

Kiállok a felesleges fogyasztás ellen


Több videómban és cikkemben is beszélek arról, hogy a tudatos fogyasztás legtöbb esetben a tudatos nemfogyasztás. Éppen ezért írtam már arról, hogy új bútorok vásárlása helyett hogyan újítottam fel a régi kolonál darabokat, de még a szépítkezőasztalom tartalmát bemutató videóban is ugyanerre hívtam fel a követőim figyelmét.

De nem csak beszélek ezekről, magam is igyekszem a felesleges termékek vásárlását: évek óta nem vettem új ruhát (fehérneműn kívül), de még a számítógépemet is használtan vettem ennek szellemében.

Kiállok a feminizmus mellett!


Úgy gondolom, hogy a nemek közötti egyenlőség rettentő fontos lépés, és ugyan az utóbbi évtizedekben rengeteg előre lépés történt ezen a téren, még mindig bőven van min dolgoznunk. Éppen ezért lelkesen csatlakoztam az Elle Női Újév eseményéhez, és támogatok más feminista rendezvényeket, megmozdulásokat egyaránt.