Boldog karácsonyt!

2016.12.24

Nagyon boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! Remélem, nektek is nyugodtan, békésen telt ez a nap, és ugyanilyen boldogságban és békességben telnek majd a következők. Mi már egy ideje minden évben húztunk egymás között, hogy ne arról szóljanak az ünnep előtti napok, hogy a tömött bevásárlóközpontokban ajándékok után szaladgálunk. Idén viszont már nem is ajándékoztuk meg egymást, egyedül a három éves unokahúgomat leptük meg új játékokkal, mesekönyvekkel. Szerintem hosszú idő óta az idei volt az egyik legmeghittebb karácsonyunk, mert arra tudtunk figyelni, ami valóban fontos: önmagunkra és egymásra.

Reggel leginkább a gyönyörű Nude by Nature sminkjeimmel készültem a mai napra. Kipróbáltam az új NbN spirálomat, amibe szerelmes lettem. Szerintem az elkészült és a festésre váró szempilláim közötti különbség magáért beszél:

Természetesen erről a csodáról majd egy külön bejegyzésben fogok áradozni, de meg kellett mutatnom Nektek, hogy milyen fantasztikus spirálra tettem szert. :)

Végül valami ilyesmi lett a végeredmény, bár a fotók után egy kicsit még igazgattam a szemöldökeimet, főleg azt a "bumszlit" a bal szemöldököm elején. :)

Nem egy feltűnő, alkalmi smink, viszont nagyon jól éreztem magam benne, öröm volt viselni. Ráaádul így több idő maradt a fa díszítésére, ami minden évben az én feladatom.

Felhasznált termékek:
- Nude by Nature Perfecting Primer
- Nude by Nature Luminous Sheer Liquid Foundation (N1 Shell Beige)
- Nude by Nature Translucent Loose Finishing Powder
- Nude by Nature Contour Palette
- Nude by Nature Highlight Palette
- Nude by Nature Allure Defining Mascra (Fekete)
- Anastasia Beverly Hills Contour Kit Light to Medium (Havana árnyalat a szemöldökömre)
- Alverde ajakkontúr (16 Pretty Mauve)
- Alva Matt Collection ajakrúzs (M1 Nude Violet)

Sajnos az alapozó nem szerepelt túl jól, pedig ma debütált. Szinte semmit sem fedett. Mindemellett a képek is elég rossz minőségűek lettek, mert kivételesen telefonnal fotóztam, úgyhogy duplán rosszabbnak tűnhet így, mint élőben volt: egyáltalán nem adja vissza a highlightot és a kontúrt, amik viszont kiemelkedően jól teljesíettek.

Az ünnep pedig természetesen nem ünnep a szeretett állatkáink nélkül, így Hédi cicám is igen hamar bekapcsolódott (a maga módján) a karácsonyfa díszítésébe: 

De azért elkészült a fa, és legalább olyan mutatós lett, mint pár éve mindig (vagyis mióta én díszitem). :)

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!