CF márkák állatkísérleteket végző cégcsoportok tulajdonában
Tegnap már írtam az Alverde kapcsán arról, hogy mit gondolok a "félig tiszta" cégekről és én hogyan viszonyulok hozzájuk. Ha megnézitek a blogot, akkor jól látszik, hogy alapvetően én is jobban szeretem azokat a termékeket előnyben részesíteni, amik teljesen feddhetetlenek. Azonban úgy gondolom, hogy fontos a másik oldalra is rávilágítani.
Tegnap az Alverde kapcsán kiderítettem, hogy a kozmetikumaikat egy olyan gyárban állítják elő, ahol más, állatkísérleteket végző cégek termékeit is. A tegnapi cikkemben az eddigi gazdaság és marketing ismereteimből kiindulva taglaltam a véleményemet ezzel kapcsolatban. Én arra jutottam, hogy ezért nem vásárolni az Alverde termékeket olyan, mintha azért nem vennénk meg a salátát a szupermarketben (vagy akár egy kisebb üzletben), mert ugyanott húst is árulnak. Sőt, ezen elv szerint, ne vegyük meg a teljesen állatkísérlet-mentes Catrice vagy Balea termékeket sem, mert a Müller/DM/Rossmann üzleteiben árulnak olyan márkákat is, amelyeken végeztek kísérleteket, és ezzel egy olyan céget támogatunk közvetve, amelyek állatokon kísérletezett termékeket árulnak.
Mint írtam, a képlet nem ilyen egyszerű. Ezek a gyárak/üzletek gazdasági és marketing részlegein profi szakemberek dolgoznak. Olyanok, akik a cég fejlődését és a profitot tartják a szemük előtt. Mert számukra a profit a döntő: és mi azzal tudunk szavazni, hogy pont azt a terméket vesszük meg, amiért nem végeznek kísérleteket. Tehát a fenti példámnál maradva, ha a DM/Rossmann/Müller üzleteiből csak a kísérletektől mentes márkák fogynának: akkor csak ezeket árulnák, mert nem érné meg nekik mást is kínálni. Ha pedig az állatkísérleteket látott termékek nem fogynak: változtatnak a cégek, mert nem termelnek profitot. Ugyanez igaz a gyártásra is.
Alapvetően ugyanezt gondolom azokról a márkákról is, amelyeknek az anyavállalata végez állatkísérleteket, de maguk nem. Vegyünk egy példát: a NYX Cosmetics állatkísérlet-mentes márka, azonban az egyik legnagyobb kísérleteket végző cégcsoport, a L'Oréal a tulajdonosa.
Kezdjük az alapoktól: Induljunk ki abból, hogy ezek a cégek azért árulják a termékeiket, mert profitot szeretnének termelni. Profitot a vásárlók kifizetett forintjai/dollárjai/eurói alapján termelnek. Éppen ezért igen erős szavazati joggal bír az összes elköltött forintunk. Na, már most, mi lenne akkor, ha holnaptól senki sem venné meg a (szintén L'Oréal tulajdonában álló) Maybelline termékeit? Nem érné meg nekik (ilyen módon) termelni. Vagyis: vagy "lehúzzák a rolót", vagy összeül a szakembereikből álló csapat, hogy kitalálják mi a baj (hogy végeznek állatkísérleteket), és változtatnak, mert a piacon akarnak maradni. És ugyanez történne akkor is, ha közben a NYX termékeit vinnék, mint a cukrot.
Tehát mi a helyzet akkor, ha mi magával a tulajdonos csoporttal (jelen példáknál maradva a L'Oréallal) nem szimpatizálunk, azonban az adott márka termékein nem végeznek állatkísérleteket? Véleményem szerint az is igen erőteljes szavazati lehetőség egy cégcsoport felé, hogy csak egy olyan márkájára vagyunk hajlandóak "voksolni" (vagyis költeni) a rengeteg másik közül, ami állatkísérletektől mentes. Mivel ezek a cégek a profitért vannak (nem értünk), ezért pont a vásárlással lehet "szavazni", hogy mi az, amivel egyetértünk, és mi az, amivel nem.
Természetesen a fentiek ellenére is jobban szeretem a teljesen tiszta cégeket, és inkább tőlük vásárolok. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy aki már jobban beleásta magát a témába, jócskán tele van az ilyen cégekkel, cégcsoportokkal szemben ellenérzésekkel, és a döntéseit negatív irányba befolyásolhatják az érzelmei. Illetve azt is vegyük figyelembe, hogy sokak számára ennek van egy elvi oldala is. Miszerint így is kifejezhetjük a tevékenységükkel szembeni rosszalló véleményünket.
Annak ellenére, hogy fejben tudom, hogy van különbség a kísérleteket végző cégcsoportok és az adott márkák között, és megvásárolhatnám ezeket a termékeket, engem is nagyon ritkán visz rá a lélek. Viszont részemről ennek inkább érzelmi, mint racionális okai vannak.
Ennek ellenére van logikája és szakmai alapja annak, ha valaki megengedi magának, hogy máshogy döntsön. És szerintem az is teljesen rendben van, mert ugyanazt a célt szolgálja, mintha egyáltalán nem vennénk ilyen termékeket.
Ismertebb állatkísérlet-mentes márkák, amelyek
állatkísérleteket végző cégek tulajdonában állnak:
- The Body Shop (L'Oréal)
- Dr. Hauschka (WALA Heilmittel GmbH)
- Le Labo (Estée Lauder)
- NYX Cosmetics (L'Oréal)
- Burt's Bees (Clorox)
- Too Faced (Estée Lauder)
- Tarte (Kosé)
- Urban Decay (L'Oréal)
Mivel a mai cikkem az átlagostól szubjektívebbre sikerült, érdekelne a Ti véleményetek: Ti szoktatok ilyen termékeket venni? Számotokra megengedhető az ilyen márkák vásárlása? Ti mit gondoltok erről a kérdésről?
Remélem, hasznos volt a mai szösszenetem is.
Szép napot!
Nanó