Vegán vasárnap: vendégvárás vegánul 

2018.11.04

Mit főzzön egy vegyes étrenden élő a vegán vendégének, amivel nem hibázhat? Mivel várhatja egy vegán azokat a vendégeket, akik nem vegánok? A mai cikkemben erre szeretnék választ adni, hiszen rengeteg véletlenül vegán vagy egy-két egyszerű hozzávaló lecserélésével, esetleg kihagyásával vegánosítható ételt sorolok majd fel.

Elsőként egy nagyon sokszor hangoztatott gondolatmenetre reagálnék: egy vegán részéről nem udvariasság valaki számára húst készíteni, hanem ez elveinek meghazudtolása, amit valljunk be, egy jó érzésű ember nem várhat el a másiktól. Egy vegyes étrendű embernek viszont nem ütközik az elveibe és az erkölcsi meggyőződéseibe az, hogy növényekből készítsen ételt (hiszen megteszi amúgy is), miközben egy vegánnak (vagy vegának) igenis az elveibe ütközik, hogy hússal vagy más állati eredetű élelmiszerrel várja a vendégeit. Így szerintem elég egyértelmű, hogy melyik elvárás jogos és ésszerű és melyik nem. Én vegánként nem azzal tisztelem meg a vendégemet, hogy feladom az elveimet, ám a vendégem végtelenül tiszteletlen velem, ha mindezt elvárja tőlem. Ezért cserébe viszont igyekszem mennyei finom ételeket főzni, vagy akár a tradicionális vonalon maradni, hogy ne kelljen új ízekkel kísérleteznie, ha nem nyitott rá.

Pár instrukció:

Ha te magad nem vegán vagy növényi étrendet követő vagy, viszont a vendéged az, akkor mindenképpen fontosnak tartok pár dolgot tisztázni, hogy senkit se érjen kellemetlen meglepetés:

  • Mit nem eszik egy vegán/növényi étrenden élő? Tejtermékeket (tejfölt, joghurtot, tejet, tejszínt, vajat stb.), tojást, húst (még halat és felvágottakat sem!), mézet és más állati eredetű összetevőket (például: zselatin).
  • Ne disznó, liba és más állati zsírokat használj a sütét-főzés közben, ha mindenképpen olajjal/zsírral főznél, használj növényi olajokat!
  • Minden terméknek olvasd el az összetételét! Kenyérrel kínálod a vendéged? Rengeteg bolti kenyér van, ami nem alkalmas a növényi étrenden élők számára. Háztartási kekszet teszel a sütibe vagy zsemlemorzsát használnálnál a panírozáshoz? Ellenőrizd, hogy az tartalmaz-e állati eredetű összetevőt! Mert még a margarinok zöme is tartalmaz tejterméket...
  • Amikor tejet használnál egy átlagos receptben, nyugodtan használj növényi italokat! Édes fogásokhoz például rizs- és kókuszitalt, másokhoz pedig például zabot. Vaj helyett használj növényi olajokat, kókuszzsírt vagy margarint!
  • Ne vágj/fogj meg húsos és vegán ételt egy eszközzel a hús után, mert ez számunkra nem gusztusos!
  • A méz nem vegán, ne édesíts vele, ha vegánnak főzöl!
  • Ha itallal kínálod a vendéged, ne felejtsd el, hogy a legtöbb likőr nem alkalmas számukra, ahogyan több sör és bor is tartalmazhat állati eredetű összetevőt!
  • Ahogy te sem kedveled, úgy mi sem szeretjük, ha az asztalnál magyarázkodni kell az étkezési szokásaink, esetleg az életmódunk miatt, pláne nem szeretjük végighallgatni a múltheti disznóvágás "örömeit", így lehetőleg mellőzd ezeket a témákat! (Az persze más, ha valóban érdeklődsz.)

De akkor mivel is várhatja a nagyi a vegán unokát? Mivel lepheted meg a vegán barátaidat, ha hozzád látogatnak? Avagy eredetileg is vegán, illetve könnyen vegánosítható receptek következnek, amikkel még egy vegán sem lőhet félre, amikor vegyes étrenden élő vendégei érkeznek:

Levesek:


"Húsleves"

Húsleves hús nélkül? Simán! De akkor mi kerüljön a levesbe a hús helyett? Hát mag! Bizony, kaparjátok bele a levesbe egy töknek a magját! Talán őrültségnek tűnhet, de rettentő finom, húslevesszerű ételt készíthettek így Tudatos Nagyvárosi Lány receptje alapján. A recept mellett pedig a képet is köszönöm neki. 

Zöldségleves

Valljuk be, nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy belássuk: egy finom zöldségleves simán kivitelezhető pusztán növényi alapanyagokból.

Görög citromos zöldségleves 

Ebből a receptből kihagyva a tojást tökéletes növényi finomságot lehet készíteni a vegán életmódot/növényi étrendet követő vendégeink számára is!

Paradicsomleves

Tojás nélküli tésztával igazi vegán finomság lehet a paradicsomleves.

Hamis gulyás

Hamis gulyás receptekkel van teli az internet, már csak annyi a dolgunk, hogy  kiválasztunk egy számunkra szimpatikus szalonnamentes verziót. (Csak én nem értem, hogy miért kell minden második ilyenbe szalonnát tenni?)

Minestrone leves

A füstöltsonka levét elhagyva és tojás mentes tésztával tökéletes vendégváró lehet ez a leves. A füstös ízhatás eléréséért használhatunk folyékony füstöt.

Krémlevesek

jfbskdvbkjsdbvlksdv

Főételek:


Gombapaprikás/gombapörkölt nokedlivel

Nem vagyok egy hatalmas gomba rajongó (sőt, ami azt illeti, egyáltalán nem szeretem), ezért nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy ha növényi italt vagy szójajoghurtot használunk a tejföl helyett, akkor tökéletes növényi fogást készíthetünk, ugyanis a hagyományos gombapörkölt bizony vegán, ráadásul, ha a tejfölös változatot szeretnénk elkészíteni, simán készülhet növényi itallal vagy főzőkrémmel. 

Sőt, a nokedli is rendkívül egyszerűen vegánosítható, csak a tojás helyett 3 ek őrölt lenmagot kell hozzáadni. Tovább megyek: egy másik recept szerint egyszerűen elhagyható a tojás és az őrölt lenmag is. Ezt a receptet ITT találjátok meg, ami szerint a hozzávalók: 1 kg liszt, 1 kávéskanál só, 2 dl víz és 1 evőkanál étolaj. Nem is olyan bonyolult!

Paradicsomos káposzta

Egy újabb étel, amit én személy szerint nem szeretek, de ettől függetlenül teljes mértékben alkalmas a növényi étrenden élők számára is.

Krumplis tészta

Az biztos, hogy nem tipikus vendégváró étel, viszont mivel világ életemben az egyik kedvencem volt, és igazán finomnak tartom, ezért gondolkodás nélkül felveszem erre a listára, hiszen ha valaha vendégül lát engem bárki is, nyugodtan elkészítheti, csak ügyeljen arra, hogy ne állati zsírral, de tojás mentes tésztával készüljön.

Paradicsomos/spenótos/gombás/bármilyen zöldséges tészta

Az olasz konyhában az a legjobb mindamellett, hogy finomakat főznek, hogy rengeteg olyan receptet használnak, amik eredetileg is vegánok. Az olasz tészták például eredetileg is tojásmentesek (csak a magyar verziókba tesznek tojást), úgyhogy elég könnyen meglephetjük a vendégeinket valami igazi tésztás finomsággal, aminek már csak a fantáziánk szabhat határt.

Káposztás tészta

Ez sem tipikus vendégváró étel, de valljuk be: ennek ellenére mennyei finom! Tojásmentes tésztával pedig teljes mértékben alkalmas a növényi étrenden élők számára is. Tálalni pedig édes és sós verzióban is könnyedén lehet, úgyhogy mindenki a saját képére szabhatja az asztalnál!

Mákos/diós/grízes tészta

Ugyan ezt sem sorolnám a tipikus vendégváró ételek közé, azért valljuk be: nagyon népszerű, egy szép tálalással pedig nagyon jól fel lehet dobni. Ha közeli ismerősöd vagy barátod érkezik hozzád, akkor őt nyugodtan meglepheted ezzel!

Taco

Például ezt a gyors zöldséges Tacot igen könnyen el lehet készíteni. Igény szerint több zöldséggel, növényi felvágottakkal (pl.: gabonakolbász),  tofuval vagy szejtánnal vagy más "extrábbakkal" is fel lehet dobni, de az biztos, hogy némi fantáziával mennyei finomságokat lehet belőle kihozni!

Zöldséges/szejtános/tofus tortilla:

Én személy szerint nagyon sokszor szoktam készíteni: készíthettek valami finom zöldséges tölteléket és salátát pluszban valamilyen öntetet bele, haladók pedig akár szejtános/tofus tölteléket is készíthetnek még mellé.

A képen például babos-paradicsomos szósz mellé ettem tortillalapokat, de természetesen a megfelelő tölteléket elkészítve "be is csomagolható". Én szinte mindig felaprított, friss fűszernövényekkel szoktam megbolondítani a tésztáját.

Pizza

Mint fentebb írtam, az olasz tészták eredetileg tej- és tojásmentesek (csak a magyar verziókba tesznek ilyeneket), ahogy akármilyen meglepő, az eredeti olasz pizzatészta is teljesen vegán. Rengeteg zöldséggel, megfelelő pizzaalappal és esetleg növényi sajttal (ajánlom a Green Vie pizzára való termékeit, amelyek a legtöbb bioboltban beszerezhetőek), mennyei pizzát lehet készíteni.

Lecsó

Van ennél könnyebben vegánosítható, vegán kompatibilis étel? Ugye, hogy nincs! Ugyan én a paprikát nem szeretem, így az én ezért sem igazán rajongok, de azért valljuk be, egy különlegesen jó lecsóval az emberek többségét simán le lehet venni a lábáról!

Főzelékek

Hatalmas főzelékrajongóként természetesen muszáj megemlítenem ezeket az égi csodákat. Persze, én olyan elvetemült vagyok, aki még a finomfőzeléket is imádja, de természetesen a népszerűbbek közül is lehet válogatni: borsó, lencse, krumpli... Mind mennyei finom és rettentő könnyen vegánosítható, ha növényi tejjel habarunk!

Hagyományos bundában panírozott rántott zöldségek/szejtán/tofu

Tudatos Nagyvárosi Lány receptje alapján, idézem: "bármi kerülhet a bundába; kicsit előfőzött karfiol/brokkoli/répa, tofu, cukkini, gomba, padlizsán vagy előzőleg sós vízben áztatott és kinyomkodott szójaszelet"

De hogyan is lehet tojás nélkül panírozni? Tojás helyett készítsetek egy nagyon híg keveréket növényi italból, kurkumával és kevés csicseriborsóliszttel. A végeredmény pedig forró olajban kisüthető.

Párizsi bundában panírozott rántott zöldségek/szejtán/tofu

Tudatos Nagyvárosi Lány előbb is linkelt Facebook posztjánál használt recept alapján készíteni kell egy sűrű palacsintatészta állagú mixet lisztből, őrölt pirospaprikából, sóból, kis sütőporral és vízzel. Ebbe kell belemártani az adott zöldséget/szójaszeletet, majd forró olajban kisütni.

Lángos

Tudtátok, hogy a hagyományos lángos recept alkalmas a növényi étrenden élők számára is? Bizony, még az Arany János utcánál található Retro lángosozó is vegánbarát hely! (A fokhagymás kence viszont borzalmas náluk, vigyél magaddal sajátot, ha egyszer ott szeretnél enni!)

Röszti

Valljuk be, egy jó röszti eléggé fel tudja dobni az embert. És még tojás sem kell bele, teljesen kihagyható.

Falafel és mezzeválogatás

A közel-keleti konyha szerelmeseit biztosan rögtön lázba lehet hozni egy mennyei mezzeválogatással: pita, falafel (csicseriborsófasírt), tabbouleh (petrezselyemsaláta), humusz (csicseriborsókrém), baba ganoush (padlizsánkrém), vegán shish taouk (faszénen sült, nyársra tűzött "nemcsirkefalatok"), fattoush saláta (pírított uborka, paradicsom és menta saláta), batata harra (süt, fűszeres krumpli), muhammara (süt paprikás krém) és még sorolhatnánk! Azt hiszem, egy ilyen válogatással bárkit le lehet nyűgözni!

Pakora

Hogy mi is ez? Bundában sült zöldségek! Aki szereti ezeket az indiai ízeket, az imádni fogja.

Szamosza

Ez is egy indiai fogás, amit ebben a receptben három lehetséges módon is elkészítettek, bár érthető módon a vegán számára ne a húsos verziót kínáljuk!

Kitri

Ez az egyszerű indiai recept szintúgy felcsigázhatja azokat, akik kedvelik a távol-keleti konyhát. Ebben a receptben található ghí kihagyható, és mindjárt alkalmas lesz ez a fogás a növényi étrenden élők számára is.

De természetesen ezeken túl is rengeteg indiai, távol-keleti fogás közül válogathatnak azok, akik kedvelik ennek a konyhának az ízeit, hiszen a zöldségekből/gyümölcsökből készült sushiról és más különlegességekről még nem is beszéltem.

Desszertek:


Hókifli

Amikor vegán lettem, nagymamám elsők között készített nekem hókiflit, és mesélte, hogy az ő anyósa mindig is büszke volt arra és a mamám orra alá dörgölte, hogy az ő receptjéhez sem tej, sem tojás nem szükséges, így sokkal olcsóbb, mint az a recept, ami alapján a nagyim készítette (egészen eddig).

Almás rózsácskák

Ehhez a mennyei finom recepthez nem kell más csak leveles tészta, pár alma, valamilyen növényi vaj vagy olaj, fahéj és cukor. Az almákat kis félkörökben le kell gyalulni kb. 1 mm vastagságúra (ha gyaluval dolgozunk és elég vékonyra szeleteljük, akkor nem kell vele mást csinálni), miközben a megolvasztott olajban vagy vajban el kell keverni rengeteg cukrot és fahéjat, ezzel meg kell kenni a leveles tészta lapot, azt egyelő csíkokra felvágni, a kis almákat a tetejénél végig elhelyezgetni, feltekerni és muffin sütőben ki kell sütni. Hát nem gusztusos? (A videót csak azért linkeltem, hogy egyértelmű legyen a megvalósítás, illetve ez segíthet akkor, ha nem elég vékonyak az almaszeletkék és ezért nem hajlanak jól.)

Egyéb desszertek leveles tésztából

Almás, lekváros, étcsokoládés, és rengeteg másik recept megvalósítható az általában növényi alapú leveles tészta felhasználásával (én nagyon ritkán találok olyat, ami nem vegán, sőt, az Aldi még vegán logóval is jelöli ezeket a termékeket).

Kókuszgolyó

Hogy mitől lesz végül vegán? Válassz olyan háztartási kekszet, ami egyáltalán nem tartalmaz állati eredetű összetevőt, majd használj a tej helyett növényi italt (már amelyik recept szerint kell bele) és a vaj helyett pedig kókuszzsírtól kezdve növényi margarinon vagy olajon át bármi mást választhatsz. Ne aggódj, az íze ugyanolyan finom lesz így is!

Gombócok

A gombócok teljesen vegánok! Persze, nem a túrós, de a szilvával, barackkal vagy csokoládés/kakaós krémmel töltöttek azok. 

Gesztenyepüré

Egyik kedvencem: mennyei desszert, egyszerű, nem kell vele szöszölni sem. Viszont nagyon fontos az összetevőket előtte elolvasni, ugyanis rengeteg tartalmaz tejterméket is!

Nudli

Hogy mi kell a nudlihoz? Burgonya, liszt és só, aztán pedig zsemlemorzsa. Ezek után pedig élvezheti vegán és nem vegán egyaránt. 

A képen például az én (sajnos) egészen szétfőtt nudlim látható cukorral megszórva, mellette pedig juharsziruppal és szamócalekvárral tálalva.


Tejberizs és tejbegríz

Mind a kettő finomság könnyedén és ugyanolyanra elkészíthető növényi itallal is a tej helyett, mindenféle plusz macera nélkül.

Bukta

A tej és a vaj növényi verzióra cserélve mindjárt nem probléma a vegánoknak, és tökéletes növényi finomságot kaphatunk például ebben a receptben is.

Amerikai palacsinta

Ugyan a hagyományos palacsinta is könnyen vegánosítható, de kicsit nehezebb vele dolgozni (legalábbis aszerint a recept szerint, ahogy én készítem), de az amerikai palacsinta esetében nincs ilyen probléma. Egy korábbi cikkemben például három rendkívül gusztusos és sikeres receptet is megosztottam veletek itt, ezek közül az egyik látható a képen: csokoládés amerikai palacsinta, juharsziruppal, karamellás fagylalttal és eperrel tálalva. 

Azt hiszem, a fenti lista a véletlenül vegán és a könnyen vegánosítható ételekről éppen elég beszédes, és egyértelművé teszi, hogy senkinek sem kell feladni az elveit vagy éheznie ahhoz, hogy jól érezzük magunkat egy vendégségben vagy vendéglátóként.