Valami bűzlik a Farmasinál

2018.10.04

Meg sem tudom számolni hány üzenetet, kommentet kaptam már a Farmasival kapcsolatban: egy részük érdeklődött, hogy valóban állatkísérlet-mentes-e a cég, a másik részük pedig megpróbálta nekem (és persze az olvasóimnak) eladni a termékeket, úgyhogy nagyon régóta nyomoztam már azzal kapcsolatban, hogy vajon mi is az igazság. 

Teljesen egyértelmű választ nem tudok a mai cikkemben sem adni, viszont pár nagyon komoly problémára és ellentmondásra mindenképpen szeretnék rávilágítani. A cikk végén az utolsó pontból pedig az is kiderül, hogy miért nem hiszem, hogy a cég maga állatkísérlet-mentes.

UPDATE 3: Minden új információt (és az ebben a cikkben elhangzó infókat) összefoglaltam egy újabb posztban, amit [ITT] tudtok megtekinteni!

UPDATE 2: A 2017. május-júniusi katalógusában maga a Farmasi vallotta be, hogy jelen vannak a termékeik Kínában! Képeket és linket ehhez a cikk végén találtok.

UPDATE: Megérkezett a negyedik pontban feszegetett kérdésre a PETA állásfoglalása, akik egyértelnűen kijelentették, hogy a Farmasi nem jogosult többé az általuk kibocsájtott CF logó használatára. Részletek a negyedik pontban! 

1. Probléma: A kommunikáció

Ahogy más MLM rendszereknél, úgy a Farmasinál is szinte elérhetetlen, megközelíthetetlen a piramis csúcsa, az ügyfélszolgálat, és mindenki, aki érdemi választ tudna nekem adni. Akihez pedig sikerült bármilyen módon is elérhetőséget szereznem, egyszerűen nem válaszol a megkereséseimre.

Az elmúlt hónapokban megszámlálhatatlanul sok e-mailt küldtem a Farmasi ügyfélszolgálatának, a különböző vezetőinek és az üzletkötőinek, de vagy nem kaptam választ, vagy pedig olyan választ kaptam, ami nem volt igazán releváns.

2. Probléma: A felsővezetés

A felsővezetők közül többen is jelen vannak különböző vegán csoportokban, az egyik "kedvencem" R. H., aki többször is teljesen félrevezetően fogalmazott már a termékek összetételét illetően.

Például az alábbi párbeszéd hangzott el a Békés Vegán Közösség nevű facebook csoportban:

Komment egy vegán részéről: "Farmasi nem állatkísérletes, de több állati eredetű dolog is van a termékeikben."

R. H. válasza: "A termékek nem tartalmaznak állati eredetű összetevőket." És mellékelt egy képet, amit alig lehetett elolvasni, mert homályos és rossz minőségű volt, és ez a komment azóta törlésre került, ahogy R. H. is kilépett a csoportból. (UPDATE: Mint kiderült, a csoport adminja törölte a kommentet és tette ki őt a csoportból.)

Amikor leírtam neki, hogy ez nem igaz, mert [ez a termék] kapásból tartalmaz méhviaszt, ami nem vegán, és elküldtem neki egy képet, amit korábban egy tanácsadótól kaptam, és a Vegan Society logóját használja, ezt a választ kaptam: "A tesztmentesség vonatkozik az összes Farmasi által forgalmazott termékekre. Az aranyszabályok, amit fotóztam fentebb, a Dr. C. Tuna termékekre vonatkozik!" Majd később ezt írta a tanácsadó által kapott képpel kapcsolatban: "Amit ma kaptál képet a vegánság bizonyítása érdekében, az nem hivatalosan a cég által készített kép."

Őszinte leszek, számomra nagyon visszás a fenti párbeszéd, hiszen ha nem szólok közbe és világítok rá az ellentmondásra, akkor simán félrevezető lehetett volna azok számára, akik nem értenek hozzá.

3. Probléma: A tanácsadók

És ezzel el is érkeztem a tanácsadókig, akik nagyon sokszor teljesen össze-vissza beszélnek mindenféle kontroll nélkül. Például egy felsővezetőtől elvárható lett volna, hogy nem csak mossa kezeit, hogy "ez nem hivatalos kép", hanem rákérdez arra, hogy ki küldte nekem, és felveszi vele a kapcsolatot. De ez eszébe sem jutott.

Őszinte leszek: én ahány tanácsadóval beszéltem, mindegyik mást mondott nekem azzal kapcsolatban, hogy a termékek vegánok-e. Ha pedig már ebben sincs egyetértés, mi a garancia arra, hogy az állatkísérlet-mentesség is megállja a helyét?

A fent említett kép a Vegan Society és a PETA logójával:

4. Probléma: Jogosulatlan logófelhasználás?

Az egyértelmű, hogy a Vegan Society logóját a fenti képen jogosulatlanul használta az adott tanácsadó. De akkor mi a helyzet a cég által használt cruelty-free jelzésekkel? 

Egyrészt egy [Twitter bejegyzésükben] a Not Tested On Animals minősítést használták, ami a "Choose Cruelty Free" (CCF egy független, non-profit szervezet) logója. Azonban, ha felmegyünk a CCF honlapjára, akkor nem találjuk a listájukban az "F" betűnél a Farmasi nevét:

A másik, amit használnak az állatkísérlet-mentességük bizonyítására, az a PETA logója. Ez szerepel a tanácsadó által küldött képen, ahogy az összes termékükön és a [katalógusuk végén] is megtalálható, ellenben a weboldalukon sehol sem találtam. Ezzel szemben mit találhatunk [a PETA honlapján] velük kapcsolatban?

Vagyis a PETA felhívja a figyelmünket arra, hogy ez a cég végez állatkísérleteket. Ha a Farmasi jogosultan használná ezt a logót, akkor bizony CF cégként lenne feltüntetve ezen az oldalon (hacsak nem hibázott valahol, valaki egy hatalmasat). 

És tekintve, hogy Twitteren is jogosulatlanul használtak egy másik minősítést, és a felsővezetést sem érdekli, hogy a tanácsadóik olyan logókat használnak a promóciós anyagaikban, amikre nincs jogosultságuk, így számomra az sem lenne meglepő, ha ez a logó sem jelentene többet egy egyszerű reklámfogásnál, aminek valójában semmilyen jog- és valóságalapja nincs.

Ráadásul, ha elolvassátok a blogbejegyzéshez készült [Facebook bejegyzést], látható, hogy a legtöbb tanácsadó nem is érti, hogy mi az igazi probléma, és továbbra is a minősítésekre hivatkoznak. Egyik kommentelő ezt írja: "Engem teljesen meggyőznek az elismervények, tanusítványok és a nyuszi jel is!"

Pedig valljuk be, amíg pont az állítja az ellenkezőjét, akire olyan vadul hivatkoznak, addig nem túl hiteles, amit mondanak. A kialakult helyzetet ahhoz tudnám hasonlítani, mintha én azt mondanám, az almakompótom a világon a legjobbak között van és ezt az "Kompót bizottság tanúsítványa is alátámasztja", és elkezdem az ő logójukat használni, de a "Kompót Bizottság" határozottan és egyértelműen ennek az ellenkezőjét mondja, mert a honlapjuk szerint a legrosszabbak között vagyok. Vajon melyik a hiteles?

Egyébként már írtam a PETA-s kapcsolataimnak, hogy tisztázzuk ezt az ügyet, amíg viszont tőlük nem érkezik semmilyen válasz (eddig csak azt írták, hogy dolgoznak az ügyön), addig a fentiek tükrében én kérdés nélkül az állatkísérleteket végző cégekhez sorolom a Farmasit. 

UPDATE: Megérkezett a válaszuk, miszerint a Farmasi jogosulatlanul használja a logójukat:

Vagyis: 

"Köszönjük, hogy kapcsolatba léptél a PETA-val a Farmasival kapcsolatosan. 

Ez a cég korábban szerepelt az állatkísérlet-mentes listánkon, azonban eltávolítottuk, és áttettük az állatkísérleteket végző cégek listájára, amikor kiderült, hogy forgalmazzák a termékeiket Kínában, ahol kötelező az állatkísérletek végzése azért, hogy az import kozmetikumokat árusítsák. Ennek a cégnek már nincs jogosultsága a CF logónkat használni, a jogi osztályunk pedig már dolgozik az ügyön.

Reméljük, hogy ez az információ segített, és ismételten köszönjük, hogy írtál nekünk."

Sőt, most a cikk megosztása után nézegettem a (nem hivatalos) Farmasi kozmetikumok Facebook oldalt, ahol ugyancsak több jogosulatlan logófelhasználást is tapasztaltam, illetve innen származik a tanácsadó képe is:

Sőt, ha ezen az oldalon egy kicsit még nézelődünk, eljutunk a hivatalos oldal által feltöltött 2017. május-júniusi katalógushoz, amiben feketén-fehéren szerepel, hogy a cég jelen van Kínában:

Mindeközben egyébként kaptam megkeresést Törökországból is, hogy látogassak el a gyáraikba, és győződjek meg a saját szememmel arról, hogy nem végeznek állatkísérleteket. Ami szép és jó megtévesztés, de ha azért tesztelik a termékeket, hogy Kínában forgalmazzák, akkor ezek a tesztek nem Törökországban készülnek. Egy látogatás nem jelentene semmit, ugyanis a kísérleteket nem ott végzik, hanem a beszállítók és/vagy Kínában a hatóságok, így köszöntem szépen, nem éltem a lehetőséggel.

De a legszebb, hogy a fent linkelt megkeresés alatt a hölgy leírta, hogy "hisz a cég Kínában nincs és nem is lesz jelen a jövőben sem". Ezzel szemben a saját katalógusok teljesen mást mondd. 

(A nevét nem takartam ki, egy tejesen nyilvános posztot írt a blogom FB oldalára.)

Remélem, nektek is hasznos volt a mai cikkem, és ti is látjátok már, hogy mi a bajom ezzel a céggel.