Portrait of a Princess

2016.12.10

Pár héttel ezelőtt egy fantasztikus fotózáson vehettem részt, ahol több szettet és sminket fotóztunk be. Ez volt a zárása a programnak. A sminket és a hajat magamnak készítettem ezúttal. 

Pár héttel ezelőtt egy fantasztikus fotózáson vehettem részt, ahol több szettet és sminket fotóztunk be. Ez volt a zárása a programnak. A sminket és a hajat magamnak készítettem ezúttal. 

A képen utómunka szinte nincs is (tanusíthatom, mert ott ültem közben a fotós mellett, aki szinte azonnal feltöltötte a facebook oldalára a fotót), az államon pár kisebb bőrhibát tüntetett el, illetve a homlokomon egy kicsi foltban jobban kiemelte az erős fény/vaku a pórusaimat, mint kellett volna, és azt javította még ki. Minden más: eredeti. :)

Ugyan a fotózáson használt Alverde alapozómat kifejezetten nem szeretem, mert élőben nagyon feltűnően maszkos (erről írtam korábban egy bejegyzésben), profi fotózások alkalmával eddig meglepően jól teljesített (bár még csak kétszer próbáltam ilyenkor), mivel nagyon szépen mutat a megfelelő fények mellett.

Fényképezte: Bakonyi Tibor

Felhasznált termékek:

Termék és árnyalat:

NUDE BY NATURE SZILIKONMENTES PRIMER 

ALVERDE COVER & STAY MAKE-UP SPF6 
10 Cashew 

NUDE BY NATURE BŐRTÖKÉLETESÍTŐ KORREKTOR
03 Shell Beige 

NUDE BY NATURE TRANSLUCENT LOOSE FINISHING POWDER

NUDE BY NATURE HIGHLIGHTER PALETTE

ANASTASIA BEVERLY HILLS CONTOUR KIT Light to medium
arcra: Vanilla, Sand, Java, Fawn
szemöldök: Havana

BENECOS NATURAL KAJAL SZEMCERUZA
Fehér 

ALVERDE ALL IN ONE SZEMPILLASPIRÁL
Fekete 

ADEN FOLYÉKONY AJAKRÚZS
01 Nectarine 

FREEDOM MAKEUP CLUBBED TO DEATH SZEMHÉJPÚDER PALETTA
két zöld árnyalat, fehér és ezüst 

További szép napot mindenkinek!

Nanó