Balea termékek

2016.12.31

Mint legutóbb is írtam, a blogomat olvasva néha talán úgy tűnhet, hogy az állatkísérlet-mentes kozmetikumokat bonyolult beszerezni, mivel túl sokat írok olyan termékekről, amelyeket interneten keresztül lehet csak rendelni (sokszor külföldi oldalakról). Pedig ez egyáltalán nincs így: a DM, Rossmann és Müller saját márkás termékei között is rengeteg cruelty-free kozmetikum található.

Ilyen az egyik kedvencem: a DM márkája, a Balea is. Mindazon túl, hogy olcsó, állatkísérletektől mentes és jó minőségű, nagyon könnyen beszerezhető, hiszen bármelyik DM üzletben kapható.

II. rész: Hajápolás

Samponok:

A Balea samponok közül viszonylag keveset próbáltam még, mert más márkák eddig sokkal jobban meggyőztek. Korábban használtam a gránátalmás színmegőrző sampont, ami viszonylag bevált: szépen tisztított, nem tapasztotta össze a hajam, viszont nem késleltette az amúgy gyorsan zsírosodó hajkoronám zsírosodását. 

Ezután kipróbáltam a Beautyful Long sampont is, ami sokkal gyengébben teljesített az előbbinél. Nemhogy nem késleltette, egyenesen zsírosította és nehezítette a hajamat. Viszont nagyon kellemes volt az állaga, és jó volt használni is, mert selymesebbé változtatta a hajam már mosás közben is. Nem hiszem, hogy újra megveszem, de egynek elment, ráadásul az ára is baráti, állatkísérleteket sem végeztek miatta, úgyhogy tesztelni tökéletes volt. 

Azóta pedig időnként ezzel szoktam sminkecsetet mosni, és rájöttem, hogy imádják a kényesebb ecsetek. Ha a hajam már nem is szereti, a Zoeva és a RT ecsetekkel csodát tesz. :) (Véletlenül jöttem rá, de megdöbbentően igaz.)

Balzsamok:

Amikor CF kozmetikumokra váltottam, a hajápolás maradt az egyetlen olyan terület, ahol még vettem néha olyan termékeket, amiken végeztek állatkísérleteket, de nagyon szeretettem volna ezt a számot is letornázni a nullára. A hajápolási termékek tesztelgetése alatt nagyon sok rossz termékbe futottam bele. Szerencsére a balzsamok között azonnal rátaláltam az igazira, mégpedig a Balea színmegőrző balzsamjára. Szerencsére viszonylag egészséges, közel derékig érő hajam van, ami annak ellenére is szép, hogy évek óta mindig festem, ráadásul a festés mellett sokszor fotózások erejéig elég sok "kínzásnak" van kitéve (sütés, vasalás, extrém tupír stb.), úgyhogy nagyon komoly és extra erős ápolást igényel szegénykém. Eddig úgy látom, így a sokadik tubus végéhez közeledve, hogy ez a balzsam tökéletesen megadja neki mindazt, amit egy balzsamnak adnia kell. Szerintem a színt is szépen tartja mellette a hajam. Egyszerűen csodálatos, ha festitek a hajatokat, mindenképpen megéri. :)

Szérumok:

Összesen három szérumot próbáltam eddig a márkától: 

Az Anti-Spliss szérummal kapcsolatban elég vegyes érzéseim vannak. Én úgy vettem észre, hogy hiába csak a hajam legvégére kenem, amikor használom, sokkal csúnyább a hajam tartása és gyorsabban is zsírosodik. Ennek ellenére mégis elég szépen ápol és táplál, kellemes az illata (szerintem), azonban véleményem szerint csak a kifejezetten száraz hajra érdemes megvenni.

A Beautyful long szérumot a balzsamjával ellentétben nagyon megszerettem. Valóban nagyon jó példája az olcsó, de jó termékeknek. Egyszerűen hihetetlen, amit a hajammal csinál: puhább, fényesebb, ragyogóbb a hajam és nem zsírosít (a samponjával ellentétben). Ezt a terméket a Yamuna dinnyés széruma előtt használtam, de a mai napig van olyan, hogy a kettőt együtt alkalmazom.

A Fülle+Pracht szérum a krémmániás vélemények alapján a vásárlóknak vagy nagyon tetszik, vagy egyáltalán nem. Szerencsére én azok közé tartozom, akik imádják. Hiába viszonylag egészséges a hajam, mióta az eszemet tudom, vékony szálú, könnyen lelapuló és könnyen zsírosodik. Hát, amióta ezt használom, nem az. Egyszerűen tényleg csak áradozva lehet erről a termékről beszélni. Én egyenesen imádom.

Szárazsamponok:

A szőke hajra való szárazsampon nekem nagyon bevált. A vörös hajamra fújva pont kellemesen még természetesebbre világosítja a színét. 

A hatása tartós, a fejbőrömmel minimálisan érintkezik, mert az nem igazán egészséges, de rossz hatással nem volt rá. Egyetlen negatívuma, hogy teljesen mindegy mit csinálok, hogyan és mennyit fújok, rettenetesen sok port hagy maga után: a földön, a polcon és mindenhol körülöttem. Mindezek mellett még a szaga is fullasztó.

A türkizkék tubusos szárazsamponnal sincs bajom, sőt, ezt még az előbbinél is jobban szeretem: színtelen, finom az illata, nem fullaszt, valóban szép lesz tőle a hajam tartása és nem lesz körülöttem minden tiszta por. Viszont ez sokkal hamarabb kifogy, pedig kerülöm a túl sűrű használatát.

Hővédő:

Trend it up hővédőnél kellett egy kis idő, amíg kitapasztaltam, hogy milyen szögben lehet jól fújni. Arra is rá kellett jönnöm, hogy csak a hajam alsó felére szabad használni, mert a felső részén tapasztja. Illetve fontos, hogy előbb egy kicsit hagyni kell a hajam a levegőn száradni és aztán használhatom. De mióta ezeket kitapasztaltam, és eszerint használom, egyszerűen csoda. Nagyon szeretem. 

Hasznos, és még az ára is nagyon jó. Viszont ehhez nagyon sok esélyt adtam neki, és többször is elhatároztam, hogy többet biztosan soha nem fogom már használni. Ennek ellenére ezeket betartva: nagyszerű termék.

Remélem, a mai bejegyzésem is hasznosnak találtátok. :)

További szép napot!

Nanó


Képek forrásai: