Élménybeszámoló a The Body Shop karácsonyi termékeinek bemutatójáról

2018.09.25

Múlt pénteken még nyárias idő volt, amikor bemutatták a The Body Shop karácsonyi termékeit, amik azonnal a szívembe lopták magukat. Ugyan a termékek közül még nem volt időm mindent tesztelni (a tapasztalataimat egy újabb bejegyzésben írom majd meg), a sajtótájékoztatóról mesélnék egy kicsit nektek, ugyanis szokásukhoz híven teljesen lenyűgöztek ezúttal is.

Érkezés után nem sokkal egy rövid előadást hallgathattunk meg a karácsonyi kollekcióval kapcsolatban, és megtudhattuk azt is, hogy a re-wilding kampány keretein belül novemberben és decemberben minden egyes vásárlással hozzájárulhatunk 10 millió négyzetméter bio-híd megépítéséhez Angliában és Örményországban, hogy ezzel is segítsük a természet regenerálását és védelmét, valamint a veszélyeztet állatfajok megmentését. Sőt, azt is megtudhattuk, hogy idén sokkal kisebb lett a The Body Shop karácsonyi termékcsaládjának a "mancsnyoma":

Illetve megtudhattuk azt is, hogy az újévi kalendárium teljesen vegán lesz. Majd pedig az előadás után egy rövid kvíz következett, miközben mennyei finom vegán gumicukor is volt az asztalon, amiből természetesen azért bőven falatoztam.

Végül pedig hátra mentünk a kertbe, ahol várt minket az igazi meglepetés: a karácsonyi bűvös erdőt találhattuk ott a nyári napsütésben. Ha nézegettétek az Instagram posztjaimat, akkor mind a sztorik, mind pedig a képek között gyönyörűen berendezett helyszínt láthattatok:

És természetesen nem csak a helyszín volt gyönyörűen berendezve, az új termékek is fantasztikusan szépek:

Videókért pedig látogassatok el az Instagram oldalamra és nézzétek meg a kencés highlightomban rögzített videókat.

Remélem, ti is kellően lázba köttetek, és alig várjátok, hogy kipróbálhassátok ezeket a kis csodákat!