Anjuna: a legtökéletesebb jégkrém

2021.10.01

Számomra az Anjuna nem csak egy nagyszerű vegán hely és a legjobb jégkrémező, hanem a jelképe annak, hogy honnan érkeztem, és mennyi mindent magam mögött tudtam hagyni a régi nehézségeim közül - ezzel pedig örök helyet béreltek a szívemben.

Volt egy időszak, amikor Budapest belvárosában éltem, nem is olyan messze a Jászai Mari tértől. Akkoriban még nem virtuális asszisztens voltam, és éppen egy olyan munkahelyem volt, ami miatt minden reggel gyomorgörccsel ültem le a gép elé, és ami miatt minden egyes hétfői napom maga volt a pokol, mert aznap nem otthonról dolgoztam, hanem be kellett menni az irodába. Ezeken a végtelennek tűnő napokon egy dolog tartotta bennem a lelket és vígasztalt: a rutin, hogy a kettes villamostól hazafelé sétálva megálltam az Anjunánál a szokásos heti jégkrémemért. Így jutalmaztam meg magam azért, mert végigcsináltam egy újabb napot. Számomra az Anjuna ezt jelképezi: a fellélegzést, a nehézségek leküzdését, a szabadságot, és mindazt, amit magam mögött hagytam, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Persze ehhez szükséges volt az is, hogy méltó legyen arra, hogy egész nap a szemem előtt lebegjen célként és motiváljon. És még mennyire méltó erre a feladatra! Az Anjuna jégkrémek véleményem szerint a legfinomabb vegán édességek.

És mit érdemes róluk tudni? Minden Anjuna termék vegán, gluténmentes, mesterséges adalékanyagoktól mentes, valódi gyümölcsöt (nem koncentrátumot) tartalmazó csodálatos finomság. Termékeikben területszelektált csokoládé és gondosan válogatott magvak találhatók. És még a környezetvédelemre is odafigyelnek: Minden doboz újrahasznosított papírból készül, a benne található tasak pedig kukorica alapú PLA. Ráadásul jövőre új üzembe költöznek, ahol napenergiára váltanak. Céljuk a teljesen karbonsemleges gyártás. 

Szinte hihetetlen, de még ezeken túl is lehet dicsérni őket: vegán termékeik mellett más módon is tesznek az állatokért. Létrehozták az Anjuna a Kutyákért Alapítványt és megalkották a Pupsicle-t, vagyis a kutyajégrémet. A dedikált Anjuna üzletekben a kutyajégkrém értékesítéséből származó teljes bevétel, valamint a bolti forgalomban kapható dobozos változat nyereségének 10%-a az alapítvány számlájára kerül. A 'Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát' (MFÖEK) csapattal karöltve több éve dolgoznak azon, hogy minél több árvának tudjanak új otthont és szerető családot találni. Ha van kutyátok, mindenképpen vigyétek magatokkal őt is Anjunázni!

Ráadásul már számos üzletben megtalálhatjátok a termékeiket: Spárban, Auchanban, Kiflin és bioboltokban is. Viszont érdemes időnként valamelyik üzletükbe ellátogatni, ahol három különböző dippel (vegán tejcsokoládés, fehér csokoládés vagy étcsokoládés bevonattal) és különböző toppingokkal (például kókuszpehellyel, pisztáciával vagy liofilizált málnával) is kérhetők ezek a mennyei finom jégkrémek.

Ezek mellett acai tálakat is találtok a kínálatukban: Az acai egy dél-amerikai bogyós gyümölcs, amit az Amazonas kincseként is emlegetnek. Amellett, hogy elképesztően finom, tízszer annyi antioxidánst tartalmaz, mint a szőlő. Egy igazi pálmafán termő superfood, mely organikus püré formájában kerül a táladba.