HerbArting Babatestápoló

2017.10.25

Szeretem a magyar termékeket, hiszen ezzel megspóroljuk a szállítás környezetet terhelő hatásait, hazai cégeket támogatunk és a legtöbb magyar márka rendkívül jó minőségű természetes kozmetikumokat forgalmaz. Azt pedig említenem sem kell, hogy az itthoni márkák (többnyire) állatkísérlet-mentesek, és rengeteg vegán terméket lehet közöttük találni.

Korábban már írtam nektek a HerbArting napozótejéről, ami teljesen belopta magát a szívemben, ezúttal pedig a szintúgy rendkívül jó minőségű Babatestápolójáról szeretnék nektek írni.

Az életemben rendkívül fontos szerepet tölt be a bőrápolás, hiszen az átlagtól kényesebb a bőröm. Minden fürdés után gondosan bekenem magam testápolóval, mivel anélkül rendkívül könnyen kiszárad, kipattog a bőröm.

Alapvetően illatosított termékekkel szoktam kenni magam, azonban ennél a krémnél nem zavart, hogy inkább a természetes, sheavajas illat dominált. Sőt, kifejezetten szerettem benne! Emellett az ápolásáról is csak ódákat tudnék zengeni: az én kényes bőröm egyszerűen imádta. Megfelelően táplálta, kellemes a tapintást hagyott maga után és rendkívül gyorsan felszívódott. Mindemellett egy kevés is elég volt belőle, így kifejezetten sokáig kitartott.

Összességében nagyon szuper kis kence a HerbArting babatestápolója. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a magyar natúrkozmetikai márkák termékeit, és akiket nem zavar, hogy nem illatosított testápolót használnak. Ők biztosan imádni fogják!

Remélem, a mai cikkem is hasznos volt Nektek!

Szép napot!

Anita